Official XBox Magazine előzetes (US)

Az amerikai Official Xbox Magazine is megkapta azt a demót, amelyről már jó pár újság beszámolt, így sok eget rengető újdonságot nem tudtunk meg. Azért ne szomorkodjunk, az apró hírek is tudnak érdekesek és izgalmasak lenni.
-
A Little Jacob által felajánlott fegyverek közt megtalálható volt a 9 mm-es pisztoly, a shotgun, és ugyanúgy volt köztük gépfegyver (pl.: AK-47), mint géppisztoly (pl.: Uzi).
-
A már többször is említett korrupt rendőr becsületes neve Francis McReary, és Megtudtuk, hogy Francis terhelő információkkal rendelkezik Niko múltjával kapcsolatban - ez való színleg egy múltban elkövetett nagy bűncselekmény volt, és McReary emiatt tudja zsarolni hősünket. Azt is megerősítették, hogy a zsaru bajszot visel így tehát egyre biztosabb, hogy ezen
a képen látható rendőrjelvényt felmutató úriember lesz McReary.
-
Elárulták, hogy Niko egy Comet nevű járgánnyal érkezett annak a küldetésnek a helyszínére, amelyben egy memóriakártyát kellett megszereznie.
-
Mielőtt Niko feltöltötte volna az önéletrajzát a Goldberg, Ligner & Shyster weboldalára, az OXM újságírói kiszúrták, hogy Niko korábban a Balkáni Békeszervezet tagja volt, és hogy nagy szakértője az úszásnak, a lövészetnek és a boksznak.
-
Goldberg titkárnőjét Karen-ként említették.
-
Semmilyen utalás nincs a játékban a szeptember 11-én történt terrorcselekményre.


