GTA Rumble - Mi a dörgés?
Még nem telt el egy hónap, hogy napvilágot látott a GTA Rumble legelső változata, már a lelkesedés mámorában úszó fejlesztők túl vannak a harmadikon is. Ha köddé nem válik eme mámor, amely amúgy már oly sokszor megesett másokkal is, akár egész szép felhasználótábora is lehet, ám ehhez mindenképpen fel kell majd mutatniuk valami egyedit, ami miatt érdemes lesz feltelepíteni.
Amint először végigfuttam a jellemzőket nem igazán tűnt fel semmilyen különleges vonás, viszont az, hogy rengeteg mindent sikerült összehozniuk ez alatt a 10(!) nap alatt igazán elimserésre méltó. De a listában aztán feltűnt az admin felületen elérhető kis lehetőség: jail/unjail. Nos ez igazán megtetszett, főleg hogy egy kép is bemutatja, amint egy játékos ott kuksol egy cellában, a többiek pedig ezt kihasználva megpörkölik egy picit. :] Véleményem szerint tehát ezen az úton kéne elindulnia a kis csapatnak, hiszen ezen kívül még annyi apró lehetőség van elrejtve a San Andreasban, amiket felhasználva egy remek online játékmódot lehet összehozni.
Ha valakit érdekel a GTA Rumble, látogasson el az oldalukra! Ha pedig már próbáltad, vagy csak most próbálod ki, oszd neg vekünk tapasztalataidat, vagy problémáidat a fórum GTA Rumble topicjában!


