A New York-i polgármester a GTA IV ellen
New York épp hivatalban lévő polgármestere, Michael Bloomberg rosszallását fejezte ki, azzal kapcsolatban, hogy a GTA sorozat újra ,,New York” utcáin fog játszódni.
Egyesek szerint az erőszakos játékok serkentik a fiatalkorúak bűnözési hajlamait. Ennek tudatában nem is nagyon csodálkozhatunk azon, hogy az erőszakot helyből elutasító politikai közszereplő nem fogadta tárt karokkal, hogy az erőszakos sorozat régi-új helyszíne New York (azaz inkább Liberty) City lesz
Bloomberg szóvivője a következőkkel kommentálta a történéseket, akinek a nyilatkozatából bárki le tudja szűrni, hogy nem nagyon ért a játékokhoz, pláne a GTA-hoz:
A polgármester semmiképpen nem támogat olyan videojátékokat, melyekben úgy lehet pontokat szerezni, hogy rendőröket gyilkolunk, és azt szeretné, ha az emberek még játékban sem látnának olyat, hogy New York utcáin ilyesmi történik.
Jó pár köztisztviselő nyilatkozott még ebben a kérdésben, például a New York-i rendőrfőnök, Raymond Kelly:
Megvetendő, ha egy videojátékban ilyen nyíltan felmagasztalják az erőszakot.
A következő szavak pedig már a Nemzetbiztonsági Hivatal elnökének, Peter Vallone-nak a szájából hangzottak el:
Ha a Grand Theft Auto amerika legbiztonságosabb nagyvárosában játszódna, akkor az olyan lenne mintha a HALO-nak Disneyland adna otthont.
Nem tudom eldönteni, hogy ez a szófordulat vicces, vagy inkább szánalmas… Mindenesetre van egy jó pár statisztikai adat, ami alátámasztja, hogy NY City tényleg egy biztonságos város: az elmúlt egy évben az autólopások száma 58, az emberölések száma pedig 28 százalékkal csökkent.


